Stresszoldás

Stresszoldásra akkor lehet szükség, ha a stressz már tartósan jelen van mindennapjainkban, és a szorongásos, depressziós állapot akadályozza munkánkat, kihatással van emberi kapcsolatainkra.

Cikkünkből kiderül, mely dolgokon kell változtatnunk ahhoz, hogy legyőzzük az egészségünkre igen károsan ható stresszhelyzeteket.

Legyünk pozitívak

A stresszoldásban nagy segítségünkre lehetnek a pozitív gondolatok. Próbáljunk meg a rossz dolgokban is pozitívumot találni, ha végképp nem megy, fogjuk fel ezeket kihívásként, megoldandó problémaként. Merjünk örülni az apró sikereknek is, hiszen ez további motivációt adhat a többi akadály leküzdéséhez, továbbá önbizalmunkat is erősítjük.

Ne próbáljuk megváltoztatni azt, amit nem lehet. Felesleges rágódni olyan dolgokon, melyekre nincs ráhatásunk. Inkább fogadjuk el azt, hogy nem sikerülhet mindig minden, nem válhat valóra minden vágyunk.

A stresszhatások jelentős része munkahelyünkön ér bennünket. Gyakori figyelmeztető jel ilyenkor az idegesség, türelmetlenség, vagy a fáradékonyság, levertség, Gondoljuk át, miért is választottuk ezt a munkahelyet, és találjuk örömet a munkánkban. Ha úgy érezzük, hogy a korábbi lelkesedés alábbhagyott, keressünk új, érdekesebb feladatokat.

Stresszoldás pihenés közben

A szervezetünket ért behatások feldolgozásához rengeteg pihenésre van szükségünk. Gondoljunk csak bele: egy-egy betegségből való kilábalás mennyi ágynyugalmat igényel. A stresszes állapot feloldása hasonlóképpen történik, ha testünk és lelkünk nem kapja meg a kellő mennyiségű pihenést, csak rontunk a helyzeten.

A stresszhormonok szintje alvás közben lecsökken. Egy átaludt éjszaka sokszor csodákat művel, mind testileg, mind lelkileg frissebbnek érezzük utána magunkat. Nem árt megjegyezni, hogy a túl sok alvás nem jó módszer a stresszoldásra. Fontosabb a minőség, vagyis a megfelelő mélységű alvás.

A helyes táplálkozás alapjai

A stresszoldás ne pótcselekvéssel történjen. Nem megoldás, ha krízishelyzetekben plusz kalóriákat veszünk magunkhoz. Ez csak ideig-óráig segít, és elhízáshoz vezet. A kiegyensúlyozott étrend viszont nagyban hozzájárulhat testi, és ezen keresztül lelki egészségünk megőrzéséhez.

Étkezéseink történjenek nyugodt környezetben, kapkodástól mentesen. Az ételt alaposan rágjuk meg, és fogyasszuk elegendő folyadékot (naponta legalább 2 litert). A napi ételmennyiséget osszuk fel öt kisebb adagra, így folyamatosan biztosíthatjuk a szervezetünk működéséhez szükséges energiát.

Stressz ellen sport

Kiváló stresszoldó hatása lehet szinte bármelyik sportnak, a lényeg, hogy rendszeresen végezzük. Heti 3 alkalom már érezhető javulást hozhat, mind fizikai mind lelki egészségünk számára.

A sporttal nehezen egyeztethető össze a káros szenvedélyeknek való hódolást, ezért hagyjunk fel a dohányzással, és alkoholt is csak módjával, alkalmanként fogyasszunk.